A három leggyakoribb vezetői csapda, amibe bele szoktunk esni:
-
Csapda: hagyom, hogy ne csinálja meg.
-
Csapda: megcsinálom helyette.
-
Csapda: a népszerűség csapdája.
Az első csapda, hogy hagyom, hogy ne csinálja meg azért csapda, mert, ha hagyom, hogy ne csinálja meg, akkor elveszítem a vezetői tekintélyemet, hitelességemet, s a következő esetben a munkatárs azt gondolhatja, hogy „megtehetem, hogy ne csináljam meg”, s így elmarad a teljesítés, csökken a teljesítmény, sérülnek a tervszámok, gyengül a piaci hitelességünk, renoménk, stb.
Ha hagyjuk, azzal „rászoktatjuk” a nem teljesítésre. Az a verzió is ide tartozik, amikor csak részlegesen csinálja meg a feladatát -akár 95%-ra-, vagy határidő után fejezi be. Az is nem teljesítés. Adjuk vissza neki azzal, hogy legyen szíves fejezze be!
Csak akkor tekinthetjük teljesítésnek, ha határidőn belül és teljes értékű munkát végzett a munkatárs. Tehát megcsinálta, azt csinálta, úgy csinálta.
A második csapda, hogy megcsinálom helyette gyakran az elsőt követi, s megerősíti a munkatársunkat abban, hogy elég, ha ráhagyja a főnökre. Elkezdi, s valamilyen szinten félbehagyja. „Majd a főnök befejezi”. Az is lehet, hogy már majdnem kész szintre is eljut, s alig hiányzik valamennyi, de ez is nem teljesítés. Ha elfogadjuk, s befejezzük, megcsináljuk helyette, az csapda. Ezzel is csak „rászoktatjuk” a nem teljesítésre.
Ráadásul megfosztjuk attól a sikerélménytől, hogy megcsinálta a feladatot, befejezett valamit. Elvesszük tőle a fejlődés lehetőségét, ha nem kap olyan feladatot, amin agyalnia, gondolkoznia kell, használnia kell a kreativitását.
A második csapda minősített esete, amikor ki sem adom a munkatársamnak a feladatot, mert én gyorsabban, és jobban meg tudom oldani, ráadásul hosszabb elmagyarázni, megtanítani neki. Ezzel csak az a baj, hogy akkor meg minek a munkatárs, ha én végzem el, amit kiadhatnék neki. Akkor én nem vagyok vezető. Ha egyszer beletenném az energiát, hogy megtanítsam -lehet, hogy háromszor annyi idő, mint megcsinálni helyette-, de legközelebb, s azután mindig rábízhatom, s akkor „vezetőként” működök. Amit meg tudok tanítani, s utána delegálni, azt vezetőként kötelességem megtanítani, s delegálni.
A harmadik csapda, a népszerűség csapdája, amikor úgy hozok döntést, hogy az vajon tetszeni fog-e a munkatársnak.
A vezetés nem „népszerűségi verseny”. Mindenkinek megvan a feladata, s nem az dönti el, hogy ki mit csináljon, hogy tetszik-e neki, vagy, hogy jól tud-e pofákat vágni, vagy nyünyörögni.
Amíg a vezető fél attól, hogy mennyire népszerű a döntése, vagy, hogy szeretni fogják-e, addig nem alkalmas vezetőnek.
Ha teljes körűen fölkészülök arra, hogy jól hozzak meg egy döntést, akkor azt meg tudom úgy hozni, hogy figyelmen kívül tudom hagyni azt, hogy mit szól hozzá a munkatárs.
A vezető akkor vezet, amikor munkát kiad, és készen visszakap. Határidőre, és teljes értékűen elvégezve.