„Már a fejlesztés közben előfordult, hogy egy a fejlesztésben részvevő vezető kollégámmal egy tulajdonosi döntést, melyet az anyag megismerése nélkül nem tudtunk volna értelmezni, illetve nem is biztos, hogy egyet értettünk volna vele, könnyen gyorsan megértettünk és elfogadtunk.  A fejlesztés egyik nagy  előnye, hogy a vezetők egy nyelvet beszélnek.  Döntéseiket nem kell magyarázni mindenki számára érthető és elfogadható.”

Tóth Ferenc Citroen-Peugeot Pásztor Kft.

 

 

„A BusinessDokival megismert, és használatba vett eszközöket, módszereket már alkalmazzuk is a cégünkre. Ennek során például különösen hasznosnak bizonyul úgy kidolgozni a cég működésének főbb területeit, hogy tömör, jelen idejű állításokat használjunk. Ez egy újfajta szemléletre kényszerít rá, nem hagy elveszni a részletekben, és megoldandó feladatokban, hanem csak lényegre koncentrálva lehet összefoglalni a főbb jellemzőket.”

Kajdi György, Minőségi Csapágy Kft.

 

 

 

„Sok-sok pozitív változás. A tavalyi eredményünk 40%-kal nőtt az előző évhez képest, lényegében változatlan létszám mellett, mert a sales-es kolléganőnk egyre hatékonyabb.  A cég egyre inkább önjáró, ezért 5 év óta először tudtam 2 hetet pihenni egyfolytában a Balatonon és kedvemre szörfözni. A munka könnyebb lett, szervezettebb, pontosabb, magasabb minőségű, kényelmesebb, és gyorsabb. A tender dokumentációkra felállítottunk egy 3 fős csapatot, akik nagyon hatékonyak, ezért nekem ezzel alig van munkám.”

Tatai Péter, AITIA International Informatikai Zrt

 

 

 

„A megismert BusinessDoki módszerek komolyan megváltoztatták a szemléletemet, és olyan menedzsment eszközöket ismertem meg, amelyek használata sokkal hatékonyabbá és jobban szervezetté tette a munkámat mind cégvezetőként, mind értékesítőként.”

Kirsch Gábor, Zuglói Lakáscentrum

 

 

 

 

„Az a véleményem, hogy hasznos a BusinessDoki, annál is inkább, mert olyan eredményként értem el, mint vezető, hogy jelentősen csökkent a terhelés rajtam, illetve átalakultak a feladataim, mert a munkatársaknak át tudtam adni a napi feladatok jelentős részét.

Könnyebb a dolgom, mert kevesebbet kell a munkatársak irányításával foglalkozni, mindenki tudja a dolgát.A működésünk olcsóbb lett, mivel a folyamatok hatékonyabbá váltak. Kevesebb energiával tudjuk ugyanazokat a feladatokat ellátni. Szervezettebben működünk, mert a munkatársak tudják a feladatukat és hatékonyan szervezhető a munka.

Pontosabb a munkavégzés, kevesebb a hiba, mert jobban odafigyelnek a munkára, a felelősségi körök is definiáltak, így a hibázó munkatárs felelősségre vonható. Magasabb minőségű munkavégzésre vagyunk képesek, mert kevesebbet hibázunk. A felszabadult időben pedig fejlesztjük szakmai, kommunikációs és egyéb képességeinket.

Kényelmesebb, mert kevesebb energiát igényel a napi munkavégzés.Gyorsabb, mert nem kell a folyamatokat nap, mint nap újra „kitalálni”, definiálva vannak, csak elő kell venni, és végrehajtani. Reálisabb, mert valós képet kapok a cég működéséről, kézzelfoghatóbbak a működés során jelentkező feladatok. Rendezettebb, mert rendelkezésre áll a szervezeti felépítés, folyamat ábrák, irányelvek – ezek alapján elkerülhető a „káosz”.

A BusinessDokival végzett fejlesztés alapján 13 olyan eszközt vezettem be, amelyekkel hatékonyabbá vált a cégem működése, mert a folyamatok pontos definiálásával és ezek betartatásával, mérésével a munkatársak munkavégzése javult. Belekezdenék újra, mert megérte. A hozzánk hasonló mikro vállalkozásoknak mindenképpen ajánlanám, mert itt tipikus, hogy a tulajdonos/ügyvezető rengeteg feladatot lát el egyszerre, rengeteg feladat „birtokosa”. Amikor sikerül ezeket definiálni és átadni, az jelentősen csökkenti a vezető terhelését, nem kell mindennel egy személyben foglalkozni. Marad idő és energia a cég fejlesztésével, új célok kitűzésével és elérésével foglalkozni. Annak nem ajánlanám, aki nem szereti a rendezett, átlátható folyamatokat, mert a zűrzavarban érzi jól magát, nem akarja átgondolni, szabályozni a folyamatokat.”

Füzesi Csaba, COM5 Kft.

 

A Businessdoki zseniális, minden cégvezetőnek érdemes foglalkozni vele, hogy mely eszközök alkalmazása segítheti vállalkozását.

Ami számomra fontos, hogy már nélkülem is működik a cég, ez bebizonyosodott egy hosszú betegségem alkalmával.

Mindenkinek ajánlom, aki szeretné rendezetten működtetni a cégét és szükséges, hogy a munkatársak szabályozott körülmények között dolgozhassanak. Ez nem presszió, hanem kényelem és biztonság.

Egoista, öntelt, egyéneknek nem ajánlom, hogy belekezdjen egy Cégszerészes fejlesztésbe.

Olyan eszköztár ez, amely rendszerezettséget biztosít fejben és működésben, ezzel biztosítva azt, hogy a cég lényegében magától működjön.

 


További partnereim, melyektől akár referenciát is kérhet: