Visszajelzés, avagy „veled vagyok”

Engem bosszant, amikor nem kapok visszajelzést.

Amikor csak beszélek, és beszélek, és a másik csak hallgatja, és csak hallgatja, rezzenéstelen arccal.

Esetleg rám se néz, és én nem tudom, hogy hallja-e amit mondtam.

Ha meg hallja, akkor érti-e amit mondtam, és ami még fontosabb, hogy egyetért-e vele, vagy van ellenvetése, azaz lenne, csak magában tartja.

Néha úgy kell kierőltetnem, egy visszajelzést, amiből megtudhatom, hogy elismételjem-e amit mondtam, vagy másképp mondjam el, netán hangosabban, vagy minden tiszta, érti, és mehetek tovább.

Voltál már így?

Amikor rájöttem, hogy engem zavar, hogy nem kapok semmi jelzést (vagy csak keveset), rögtön elhatároztam, hogy én viszont fogok visszajelzést adni a másiknak.

Jót, és eleget.

Ehhez elég egy egyszerű nyugtázás, egy „értem”, vagy „tényleg?”, „aha”, „igen”, néha az is megfelel, ha csak bólintok egy picit, vagy érdeklődve fölhúzom a szemöldökömet, esetleg picit előredőlök, halványan elfordítom a fejem, összehúzott szemöldökkel „koncentrálok”, és még sok minden más. Mindezt visszafogottan, mert ha túlzásba esünk, ellenkező hatást válthatunk ki!

Ma már játszom azzal, hogy milyen nyugtázás felel meg a legjobban a másiknak, mekkora bólintás, milyen hangerővel „aha”, milyen gyakran igényli, stb.

Azt is észrevettem, hogy ha a beszélgetőtársam által elmondottakból egy-egy szót visszaismételek, az nagyon erősíti az összhangot.

Megpróbáltam, hogy a visszaismétlésre rokon értelmű szavakat, szinonimákat választottam, de azt tapasztaltam, hogy ez kevésbé erős. Néha ki is javítottak, hogy nem úgy értették.

Az az igazi, ha pontosan azt a szót használom, amit ő.

Nyilván azért választotta pont azt, mert az fejezi ki a legjobban a mondanivalóját.

Amikor én egy hasonló szóval jeleztem, hogy megértettem, sok esetben kaptam vissza, hogy „nem azt mondtam, hanem…” és kijavított az általa használt szóra.

Amikor az „ő szavával” nyugtáztam teljesen biztos volt benne, hogy értem.

A nyugtázás azt mutatja, hogy figyelek rád, érdekel, amit mondasz, megértettem, gondolkozom rajta, veled vagyok a gondolatmenetben.

Amikor nincs nyugtázás, az azt jelentheti, hogy máshol vagyok, mással foglalkozom, nem annyira akarok rád figyelni, mint ahogy azt te szeretnéd, kevésbé érdekel, amit mondasz, nem is akarom megérteni, a te problémád, hagyjál vele békén, nem szánom rá az időmet, hogy ezzel/veled foglalkozzak, már mennék, vagy mondanám a magamét.

Ha ezt akarod üzenni, akkor kerüld a visszajelzéseket, foglalkozz mással, miközben hozzád beszélnek, maradj csöndben, esetleg bámulj magad elé üveges tekintettel, vagy vágj a szavába.

Ha „kapcsolódni” akarsz, akkor pedig használj visszajelzéseket, hallgasd figyelemmel, hallgasd végig, s közbeszólás nélkül válaszolj.

A japánok sokszor használják azt a módszert, hogy végighallgatják, amit a másik mond, s kicsit (1-2 másodpercet) várnak mielőtt elkezdenék a válaszolást, hogy biztosak legyenek abban, hogy a másik végig mondta amit akart, és hogy jelezzék, hogy végig akarják hallgatni, közbevágás nélkül.

Próbáld ki!