Leírás
A coaching kifejezést az angolból azért vette át a szakma, mert ebben a támogatási formában a szakember (coach) nagyon hasonlóan viselkedik, mint egy edző a sportolóval az edzés közben.
Megbeszéli a vezetővel, hogy milyennek látta az adott helyzetben, mit javasol átgondolásra, hogy milyen módon lehet másképp csinálni, tájékozódni, dönteni, vezetni.
Ha úgy dönt, hogy másképp csinálja, akkor mire számíthat, mi lesz az eredménye.
Végig tudják venni, elemezni, hogy azt az eredményt szeretné-e a vezető, vagy valami másra vágyik.
Ha másra végyik, akkor milyen lehetőségek, alternatívák vannak még, s azok milyen eredménnyel járnak.
Amikor megszületik a döntés, hogy mit választ a vezető, akkortól a coach dolga, hogy kövesse, kísérje a vezetőt a megvalósításban. Hívja föl a figyelmét a végrehajtás során megjelenő, eltérésekre, s adjon javaslatot, hogy milyen módon lehet pontosabban végrehajtani, mit lehet javítani. Gyakorlatilag egy „edzéstervet” kínál a vezetőnek, s végigvezeti az „edzés” folyamatán, a betanulás, megszokás fázisát minimálisra csökkentve.
A coaching díjazását minden esetben egyedileg, és közösen érdemes megállapítani.
Elsődleges szempont, hogy a megbízó biztos legyen abban, hogy a fejlődés, amit a coach segítségével elérhet, jóval nagyobb értékű, mint a coachingért kifizetett díj.
A coach-nak minden találkozó alkalmával olyan minőségben kell dolgoznia, annyi pluszt kell adnia, hogy a vezető hasznosnak gondolja, érezze a coachinggal töltött időt, s akarja folytatni a munkát a coach-csal.
Az első lépés az az, hogy vegyük föl a kapcsolatot. Így elindulhat egy kommunikáció arról, hogy megéri-e találkozni.
Kérek a 30/222-6666 telefonszámra egy hívást, vagy e-mailben kérek egy telefonszámot, amin én telefonálhatok. E-mail cím:
BusinessDoki