Stagnálás pedig nincs!!

HATÉKONYSÁGAmikor egy teljesítmény ugyanannyi, mint az előző időszakban, akkor hajlamosak vagyunk az mondani, hogy stagnálunk.

Pedig NEM!

Ez visszaesés! Csökkenés!

Ami nem növekszik, az csökken!

 

Gondoljunk bele.

Mennyi körülmény van még, ami számít?

Mondjuk, ha valaminek az ára ugyanannyi, mint egy hónappal ezelőtt, akkor az az ár „stagnál”?

Dehogy is!

.

Vegyük csak azt az egy tényezőt, hogy ma ugyanannyit ér-e a pénzünk.

Közben volt infláció. Máris kevesebbet ér a pénzünk, így drágább a dolog.

Egy másik tényező, hogy vajon ugyanannyit dolgozunk-e azért a pénzért, mint előtte?

Sokszor úgy változik a helyzetünk, hogy többet kell dolgozni azért, hogy ugyanazt a pénzt megkapjuk. Túlórázunk, korábban bemegyünk, rövidebb szüneteket tartunk, intenzívebben dolgozunk. Tehát többet. Ugyanannyiért. Ez azt jelenti, hogy kevesebbet kapunk a munkánkért. Akkor azért az áruért, amit forintra számszerűen ugyanannyiért kapunk meg, mint régebben, több munkát kell végeznünk.

Tehát az az áru nekünk drágább.

.

Nézzünk másik példát.

A cégünk tavaly forintra ugyanannyit produkált, mint egy évvel korában.

Ez elsőre stagnálásnak tűnik.

És, amikor végiggondoljuk, hogy:

Volt infláció, tehát kevesebbet ér ugyanaz az árbevétel.

Ugyanannyi munkaórával, vagy többel hoztuk létre ugyanazt a teljesítményt? Ha több munkával, akkor kevesebbet ér egy munkaóránk.

Ha a piac közben növekedett, s a konkurenciánk is fejlődött, akkor a piaci részesedésünk csökkent.

Tehát messze nem stagnálunk.

.

Alapszabályként érdemes elfogadni, hogy ami nem növekszik, az csökken.

.

Bármit veszünk is példaként, elég végiggondolni, hogy milyen méretcsökkenésig kell ahhoz lemenni, hogy egyértelműen érzékelhető legyen a változás.

.

Ha egy növény, például egy fa növekedését figyeljük, akkor egy idő után nehéz észrevenni a változást. Akkor láthatjuk, ha kellően felnagyítjuk a vizsgált részletet, mondjuk azt az időszeletet, amit meg akarunk figyelni.

Gondolom már sokan láttak olyan gyorsított felvételt, ahol egy hosszú időszak felvételét foglalják össze néhány másodpercbe, s így feltűnővé, jól követhetővé válik a változás.

Megtehetjük azt is, hogy a fa növekedését sejtszinten követjük. Biztosak lehetünk benne, hogy vagy fejlődik, vagy pusztul.

Tehát nem stagnál!

.

Egy világbajnokságon már ezredmásodpercekben kell mérni, hogy meg lehessen különböztetni a teljesítményeket. Persze dönthetnek úgy a bírák, vagy szólhatnak úgy a szabályok, hogy csak tizedmásodperc pontossággal mérnek, és lehet „döntetlen”.

Ha meg akarják különböztetni, az eredményeket, hogy ne legyen azonos érték, akkor elég, ha nagyobb pontossággal mérnek. Például tízezred másodpercekben. Amikor egy Forma 1-es célba érésnél 200 km/óra fölött csak centis a két autó között a különbség, akkor lehet a tízezred másodperces méréssel könnyen különbséget tenni.

Valamelyik előrébb van, vagy gyorsabb.

Nincs egyforma, nincs stagnálás.

.

Legyen figyelmeztető jel, ha valami úgy tűnik, hogy stagnál. Az biztos, hogy vagy növekszik, vagy csökken.

.

BusinessDoki