Stressz

Ha eddig azt gondoltad, hogy csak árthat, s el akarod kerülni, akkor tudd meg, hogy milyen módon lehet hasznos.

Azt gondoljuk, tanultuk, hogy a stressz beteggé tesz, megnöveli mindennek a kockázatát, a megfázástól kezdve, a szív és érrendszeri megbetegedésekig.

A stresszt alapvetően ellenséggé változtattuk.
Most megváltozhat a véleményünk a stresszről.
Kezdjük egy ténnyel, ami megváltoztathatja a hozzáállásunkat a stresszhez.

Megnézheted az erről szóló előadást ezen az oldalon:

 

Vagy elolvashatod az előadás írott változatát itt:

 

“… Egy tanulmány 8 éven keresztül követett nyomon 30.000 felnőttet. A kutatást azzal kezdték, hogy föltettek egy kérdést: „Mennyi stresszt tapasztaltak az elmúlt egy évben?” Megkérdezték továbbá: „Ön hisz abban, hogy a stressz ártalmas az egészségre?”

 

Aztán a halálozási statisztikák segítségével kiderítették, hogy a megkérdezettek közül kik hunytak el.

 

Az eredmény:

43%-kal megnőtt az elhalálozás kockázata azoknak az embereknek, akik az előző évben sok stressznek voltak kitéve.

Ez azonban csak azok esetében volt igaz, akik úgy hitték, hogy a stressz ártalmas az egészségre.

 

Azok esetében, akik, bár sok stresszt tapasztaltak, de azt nem tekintették ártalmasnak, nem volt akkora valószínűsége az elhalálozásnak. ami azt illeti, mindenki másnál alacsonyabb volt az elhalálozási kockázatuk, beleértve azokat az embereket is, akik viszonylag kevés stressznek voltak kitéve.

 

A kutatók becslései szerint az elmúlt nyolc évben, mialatt az elhalálozásokat nyomon követték, 182.000 amerikai halt meg idő előtt, nem a stressz, hanem a hit miatt, hogy a stressz ártalmas.

Ez évente több mint 20.000 ember halálát jelenti. Ha tehát pontosan becsülték meg ezt a számot, akkor az a hit, hogy a stressz ártalmas, a 15. leggyakoribb halálok volt tavaly az Egyesült Államokban, több ember halálát okozva, mint a bőrrák, a HIV/AIDS, vagy a gyilkosságok.

 

Érdemes elgondolkodni azon, hogy egészségesebbé tehet-e, ha megváltoztatjuk a stresszről alkotott véleményünket? A tudomány válasza pedig: „igen”.

 

Amikor megváltoztatjuk a stresszről alkotott véleményünket, azzal testünk stresszre adott reakcióját is megváltoztatjuk.

 

Hogy elmagyarázzam, ez hogy is működik, szeretném, ha elképzelnék, hogy önök egy olyan tanulmány résztvevői, melynek célja, hogy stresszeljék önöket.

Szociális stressz teszt a neve.

Bejönnek a laboratóriumba, és azt mondják önöknek, hogy rögtönözniük kell egy ötperces beszédet saját gyengeségeikről egy szakértő bizottság előtt, akik közvetlenül önökkel szemben ülnek.

És hogy biztosan érezzék a nyomást, éles fényű lámpákat, és egy kamerát irányítanak önökre, valahogy így.

A szakértőket pedig arra képezték ki, hogy ilyen elbátortalanító, non-verbális visszajelzéseket adjanak önöknek. Szigorú, rosszalló tekintet, türelmetlen-unatkozó sóhajtozás.

 

És most, hogy már eléggé demoralizálták önöket, itt az idő, hogy rátérjenek a második részre, a matek tesztre.

Az önök tudtán kívül a kísérletet végzőt arra képezték ki, hogy végig bosszantsa önöket.

 

Most együtt fogjuk ezt a tesztet elvégezni. Jó móka lesz. Számomra. Szeretném, ha mindannyian visszafelé számolnának 996-tól hetesével.

Hangosan fognak számolni, olyan gyorsan, ahogy csak tudnak, 996-tól kezdve.

 

Kezdjék!

 

Gyorsabban számoljanak, gyorsabban, kérem! Túl lassúak.

Állj, állj, állj, állj! Az a fickó hibázott. Kénytelenek leszünk az egészet előröl kezdeni. Nem valami jók ebben, ugye?

 

Jól van, szóval értik a lényeget. Ha tényleg részt vennének ebben a tanulmányban, valószínűleg kissé stresszesek lennének. Szívük gyorsan verne, légzésük felgyorsulna, és az is lehet, hogy izzadni kezdenének. Ezeket a testi változásokat általában szorongásként, vagy annak jeleként értelmezzük, hogy nem megfelelően tudunk megbirkózni a nyomással.

 

De mi lenne, ha inkább úgy tekintenénk rá, mintha a testünk fel lenne villanyozva, ezáltal felkészítve minket, hogy megbirkózzunk ezzel a kihívással?

Pontosan ezt mondták el egy tanulmány résztvevőinek, melyet a Harvard Egyetemen folytattak.

Mielőtt átestek volna a szociális stressz teszten, megtanították nekik, hogy a stressz reakciójukat segítségként értelmezzék.

Ez a gyorsan verő szív felkészít minket a cselekvésre. Nem gond, ha gyorsabban lélegzünk. Ez több oxigént juttat ugyanis az agyunkba.

 

Azok a résztvevők, akik megtanultak úgy tekinteni stresszreakciójukra, mint ami, teljesítményüket tekintve segítséget jelent, nos, ők kevésbé voltak stresszesek, kevésbé aggódtak, magabiztosabbak voltak.

 

A legcsodálatosabb felfedezés számomra azonban az volt, ahogyan a testük stresszreakciója megváltozott.

Egy tipikus stresszreakció során pulzusunk felgyorsul, véredényeink pedig összehúzódnak, így.

Ez az egyik oka annak, hogy a krónikus stresszt néha a szív, és érrendszeri betegségekkel hozzák kapcsolatba.

Nem túl egészséges folyton ebben az állapotban lenni. A tanulmányban azonban azoknak a résztvevőknek, akik segítségként értelmezték stresszreakciójukat, véredényeik ellazulva maradtak. A szívük még mindig gyorsan vert, azonban ez egy sokkal egészségesebb szív- és érrendszeri profil.

Tulajdonképpen nagyon hasonló ahhoz, mint ami akkor történik, amikor boldogok, és bátrak vagyunk.

Mikor egy életen át stresszes élmények érnek minket, ez a biológiai változás jelentheti a különbséget egy ötven évesen átélt stressz okozta szívroham, és a között, hogy még a 90-es éveinkben is egészségesek maradjunk.

 

És igazából ez az, amire a stressz új tudománya rávilágít: az a fontos, hogyan gondolkozunk a stresszről.

 

Úgyhogy egészségpszichológusként megváltozott a célom. Többé már nem akarom önöket megszabadítani a stressztől. Jobbá akarom tenni a stresszkezelésüket.

És épp az imént el is végeztünk egy kis beavatkozást. Ha felemelték a kezüket, és azt mondták, hogy önöket sok stressz érte az elmúlt egy évben, most már meg is menthettük az életüket, mert remélhetőleg a következő alkalommal, mikor a szívük a stressz miatt gyorsabban ver, majd eszükbe jut ez az előadás, és elgondolkoznak azon, hogy a testem így segít felülkerekedni ezen a kihíváson.

És amikor ily módon tekintenek a stresszre, a testük hinni fog önöknek, a stresszreakciójuk pedig egészségesebbé válik.

 

Azt mondtam, hogy a stressz több mint egy évtizede tartó démonizálását kell most jóvá tennem, úgyhogy elvégzünk még egy beavatkozást.

 

Hadd meséljek maguknak a stresszreakció egyik leginkább alulértékelt tulajdonságáról; az elgondolás így hangzik: a stressztől szociálisak leszünk.

Hogy megértsük a stressz ezen oldalát, beszélnünk kell az oxitocin nevű hormonról.

Tudom, hogy az oxitocin körül már épp elég nagy a felhajtás. Még cuki beceneve is van, az öleléshormon, ugyanis ez a hormon akkor szabadul fel, ha megölelünk valakit.

De ez csak egy nagyon kicsi része annak, amiben az oxitocin részt vesz.

Az oxitocin egy neurohormon. Finomhangolja az agy szociális ösztöneit. Olyan dolgokra ösztönöz minket, amelyek erősítik közeli kapcsolatainkat.

Az oxitocin miatt vágyunk a testi kontaktusra barátainkkal, családunkkal. Ez a hormon fokozza az empátiánkat.

Arra is rá vesz, hogy szívesebben segítsük, támogassuk azokat az embereket, akik fontosak számunkra.

Vannak, akik még azt is javasolják, hogy be kéne szippantanunk az oxitocint, hogy jószívűbbek, és gondoskodóbbak legyünk.

 

De van egy dolog, amit a legtöbb ember nem ért meg az oxitocinnal kapcsolatban. Ez egy stresszhormon.

Az agyalapi mirigyünk akkor bocsátja ki ezt az agyagot, amikor a szervezetünk a stresszre reagál.

Ugyanakkor része stresszreakciónknak, mint az adrenalin, amely miatt a szívünk gyorsabban ver.

És amikor az oxitocin a stresszreakció során fölszabadul, arra késztet, hogy támogatást keressünk.

Biológiai stresszreakciónk unszol, hogy megosszuk valakivel érzéseinket, ahelyett, hogy magunkban tartanánk azokat.

Stresszreakciónk biztos akar lenni abban, hogy észrevesszük, amikor ismerőseink közül valaki nehézségekkel küszködik, hogy támogassuk egymást.

Amikor az élet nehéz, a stresszreakciónk azt akarja, hogy olyan emberek vegyenek körbe minket, akik törődnek velünk.

 

Rendben, no de hogy is fog minket egészségesebbé tenni az, ha ismerjük a stressz ezen oldalát?

Nos, az oxitocin, nem csak az agyunkra, hanem a testünkre is hatással van.

Az egyik fő szerepe testünkben pedig az, hogy megóvja szív, és érrendszerünket a stressz hatásaitól.

Természetes gyulladáscsökkentő. Abban is segít, hogy az erek a stressz során ellazulva maradjanak.

A számomra legkedvesebb hatást azonban a szívre gyakorolja.

A szívünkben receptorok érzékelik ezt a hormont. Az oxitocin segít regenerálni a szívsejteket, és rendbe hozni bármilyen stressz okozta kárt.

Ez a stresszhormon megerősíti szívünket, a legmenőbb pedig, hogy a társas érintkezés és támogatás felerősíti az oxitocinnak ezen fizikai előnyeit.

Így, amikor stresszes állapotban segítséget kérünk másoktól, vagy azért, hogy támogatást keressünk, vagy azért, hogy mi segítsünk másoknak, több ilyen hormon fog felszabadulni bennünk, stresszreakciónk egészségesebbé válik, és gyorsabban épülünk fel a stresszből.

Szerintem lenyűgöző, hogy stresszreakciónknak van egy veleszületett eszköze a stresszből való felépülésre, ez az eszköz, pedig az emberi érintkezés.

 

Előadásomat egy másik tanulmánnyal szeretném befejezni. És figyeljenek, mert ez a tanulmány is életmentő lehet.

 

A tanulmány kb. ezer, 34, és 93 év közötti felnőttet követett nyomon az Egyesült Államokban, a kutatást pedig azzal kezdték, hogy megkérdezték tőlük: „mennyi stresszt tapasztalt az elmúlt egy évben?”.

Megkérdezték továbbá: „mennyi időt töltött azzal, hogy segít barátainak, szomszédjainak, közössége tagjainak?”.

 

Aztán az elkövetkezendő öt évben halálozási nyilvántartások segítségével kiderítették, hogy kik hunytak el közülük.

 

Rendben, először nézzük a rossz híreket: minden nagyobb stresszes élettapasztalat, pl. pénzügyi nehézségek, családi krízisek, 30%-kal növelték az elhalálozás kockázatát.

Azonban – és remélem önök is vártak egy „azonban”-t – ez nem mindenkire volt igaz.

 

Azoknál, akik gondoskodtak másokról, egyáltalán nem volt kimutatható az elhalálozás kockázatának stresszel összefüggésbe hozható növekedése.

Nulla.

 

A másokról való gondoskodás segített a felépülésben.

Így újra láthatjuk, hogy a stressz agyra gyakorolt káros hatásai nem szükségszerűek.

 

Hogy hogyan gondolkodunk, és hogyan viselkedünk, megváltoztathatják, hogyan éljük meg a stresszt.

Amikor stresszreakciónkat segítségként értelmezzük, a bátorság biológiáját teremtjük meg.

Amikor pedig stresszes helyzetekben kapcsolatba lépünk másokkal, ez segíthet fölépülnünk.

 

Nem feltétlenül szeretném, ha több stresszes élmény lenne az életemben, azonban ez a tudomány a stressz teljesen újfajta megközelítését nyújtotta nekem.

 

A stressz segít hozzáférni a szívünkhöz.

Jóságos szívünk, mely abban leli örömét, hogy másokkal kapcsolatba lép, és igen, gyorsabban verő szívünk keményen dolgozik, hogy erőt és energiát adjon nekünk.

 

És amikor így döntünk, hogy ily módon tekintünk a stresszre, nemcsak jobban fogjuk azt kezelni, de egy igen komoly megállapítást is teszünk.

 

Azt mondjuk magunkban, hogy képesek vagyunk kezelni az élet kihívásait, és nem felejtjük el, hogy nem egyedül kell mindezzel szembe néznünk.”

 

 

Üdvözlettel:

BusinessDoki