Asszertivitás

Brain-Lightbulb_5Mi, emberek háromféle hozzáállással tudunk viszonyulni egymáshoz.

Passzívan, agresszíven, és asszertíven.

 

A három közül az első kettő, vagy azok közül az egyik általában könnyen megy, gondolkozás nélkül, automatikusan.

 

Sokszor nem is tudatosan választjuk, hanem szokásszerűen vagyunk passzívak, vagy agresszívek.

 

A harmadik, az ASSZERTIVITÁS már csak ritkán jön be, és van, akinek soha. Pedig ez az, ami eredményes lehet. A másik kettővel csak veszíthetünk.

 

De mi is az az asszertivitás, vagy asszertív viselkedés?

 

Az asszertív viselkedést a passzív és az agresszív közé lehet elhelyezni.

Nézzünk részleteket.

 

Amikor PASSZÍV vagyok, akkor kezdetben tudatosan fölismerem, hogy milyen igényem van, és ahelyett, hogy kielégíteném, várok. Kezdeményezzen a másik, legyen egy jó alkalom, múljon el valami, ez úgyis csak átmeneti. Nekem majd jut, amennyi marad, az is elég lesz. Legyen elég!

 

Azt remélem, hogy elejét veszem annak, hogy meg kelljen bárkivel küzdeni, és így nem szerzek ellenségeket, békességben leszek. El akarom kerülni a vereséget, a visszautasítást, vitát, a szembenállást. Nem akarom, hogy haragudjanak rám, rossz véleményt alkossanak.

 

A szomorú az, hogy ráadásul nem biztos, hogy így el tudom kerülni a konfliktust.

Mit kockáztatok, ha a passzivitást választom? Azt, hogy megkapjam azt, amire szükségem van.

 

Amikor AGRESSZÍV vagyok, akkor fölfedezem, hogy milyen szükségletem van, megyek, és a legrövidebb úton gyorsan kielégítem, bármi áron, bárkitől, akárkin keresztül. Nem számít, hogy a másiknak mi a jó, a többiek mit akarnak, mi a céljuk.

 

Nem is tájékozódok erről, vagy figyelmen kívül hagyom azt, amit megtudtam. Részben, vagy teljesen.

Azt remélem, sőt akarom, hogy nekem jusson, amire szükségem van. Hogy nekem legyen.

 

Mit kockáztatok? Azt, hogy sok küzdelemben lesz részem, sok ellenséget szerzek (csinálok), és néhány vereséget elszenvedek.

Ha veszítek, akkor veszítek, ha nyerek, akkor ellenségeket, vesztes-haragosokat szerzek, s ezzel veszítek.

 

Az agresszív viselkedés egy idő után szokássá válhat, reflexszerűvé, és maradhat tudattalan. Az agresszívnak ez az élete része, s ha kicsit unalmas az élete, akkor keres konfliktust. Nem magáról hoz döntést, hanem a másikról.

 

Néha elég, ha valaki csak olyan gesztust tesz, amiből a másik azt hiheti, hogy ő hajlandó agresszív lenni, és az az életébe kerülhet.

 

Én hallottam már lőfegyvert magánál tartó embertől azt a „bölcsességet”, hogy inkább 4 ember vigye az ügyemet a bíróságon, mint, hogy 4 ember vigye a koporsómat a vállán.

 

Amikor ASSZERTÍV akarok lenni, akkor fölfedezem tudatosan, hogy mi a szükségletem, és választom azt, ha csak lehet. Minden körülmények között kommunikálok róla, s nem minden áron veszem el azt, ami kell nekem. A kommunikáció célja, tudatni, hogy mi a szükségletem, s megtudni, hogy hogyan elégíthetem ki a szükségletemet. Kifejezem azt, hogy nekem van valami meglátásom, szándékom, és kíváncsi vagyok a tiédre. Felajánlom, hogy elégítsük ki együtt, illeszkedve, nem egymás rovására. Egyeztessünk, hogy az erőforrásainkat hogyan használjuk közösen a szükségleteink kielégítésére. Keveset feltételezek a dolgokról, többet akarok megtudni róluk.

 

Keveset feltételezek arról, hogy a másik mit tud rólam, e-helyett tudatom magamról, amit érdemes.

 

Kitalálásban, rosszak tudunk lenni, s tévedni nagyon kockázatos.

 

Az asszertivitás nem azt jelenti, hogy mindig az fog történni, amit én akarok. Saját magamról akarok döntést hozni. Az asszertív ember tudja, hogy magáról ő rendelkezik, és méltatja a másikat arra, hogy közli vele, hogy mit gondol, tesz. Azt tartja szem előtt, hogy mi a célja, és kockáztatja, hogy átmenetileg lemond a céljáról.

 

PASSZÍV: Hagyom, hogy te határozd meg, vagy más határozza meg, hogy hogyan éljek.

 

AGRESSZÍV: Az én akaratom érvényesüljön a te életedben is, akár a te akaratoddal szemben is. Én határozzam meg, hogy te mit tegyél, hogyan élj.

 

ASSZERTÍV: Azt, hogy én hogyan éljek, én határozom meg, és hagyom, hogy te határozd meg, hogy te hogyan élj.

 

Jó tudni még, hogy ha asszertív vagyok, azt nagyon könnyen véli a passzív is, az agresszív is agresszívnek.

Ez azért van, mert az asszertív ember viselkedéséből az agresszív azt látja, hogy aktivitást mutat, képviseli az érdekeit. Neki, ha bárki más aktivitást mutat, az egy másik agresszív. Az agresszívnak ez harc. Célja legyőzni a másikat.

 

A passzív ember kétféléhez szokott: vagy a másik is egy passzív, két befőtt remél, s nem jut semmihez, vagy a másik az, aki előbb aktivitást mutat, és így előbb hozzájut a valamihez. Így könnyen mossa össze az asszertívet az agresszívvel.

 

Asszertív viselkedés: a tetteimmel megnyilvánulásaimmal valósítok meg asszertivitást

 

Az asszertív hogyan különbözteti meg magát a másik kettőtől?

 

Amikor a passzívval találkozik, sokat kommunikál, igyekszik, hogy minél többet megtudjon, hogy kiderítse, hogy miben partner a másik. Tesz azért, hogy a másik együttműködő legyen. Ha úgy találja, hogy a másik elfordul, akkor saját magáról hoz döntést, hogy a meglévő lehetőségekkel mit fog kezdeni. S hagy a másiknak is. Esze ágában nincs megküzdeni. Megbecsülése jeléül elmondja, mire készül. Nem a küzdelem, a destrukció a cél, hanem hozzájutni valamihez a környezete számára elfogadható módon.

 

Az agresszívval találkozva is sokat kommunikál, azt keresi, hogy mit akarhat az agresszív. Az asszertív célja a saját integritását, épségét megőrizni, mint az aikidóban. Minél agresszívebb az agresszív, annál agresszívebbnek fogja hinni az asszertívet. „Én akarlak elpusztítani, s te nem pusztulsz el, mert agresszívabb vagy mint én.”

 

üdvözlettel

BusinessDoki